tag:blogger.com,1999:blog-715830727105747872024-03-19T21:08:06.905-07:00LondON - that's what is good for meAnonymoushttp://www.blogger.com/profile/08889035257174394562noreply@blogger.comBlogger2125tag:blogger.com,1999:blog-71583072710574787.post-15675889048509808882016-11-07T12:10:00.001-08:002017-01-14T09:31:51.941-08:00I. - Első<div style="text-align: center;">
Szép hétfői napot minden kedves ide tévedőnek!</div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: x-small;"><strike>Na jó, ez kicsit túlzás Nicolette, nem kell halandzsáznod.</strike></span></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Szóval kedves londONi akadámia diákjai.</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-size: x-small;"><strike>(Igen, azért mondom ezt, mert a prológus kintléte alatt, szereztem három, azaz három rendszeres olvasót, akiknek rettenetesen hálás vagyok.)</strike></span> Már most tudtatok ösztönözni, hogy ilyen hamar elészüljön az első rész, szóval csapjunk is bele, jó olvasást!<br />
<i style="text-align: center;"><br /></i>
<i style="text-align: center;">Rec Nicolette</i></div>
<br />
<hr />
<br />
<h2 style="text-align: center;">
<i>I. - Első</i></h2>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Mindenki álmodott már szépet. Egy álmot, amiben puha, térdig érő fűben piknikezik a szüleivel és testvéreivel. Ahol gondtalan minden, és nem öregszenek. Heather álma is így kezdődött…</div>
<div style="text-align: justify;">
„A lány törökülésben ült a leterített, kék és zöld színű pokrócon, egy lila színű virágot birizgálva. Hátközépig érő haját anyja fonta mögötte. Akkor még szép vörös volt, viszont mára már nagyjából bebarnult, és egy barnás vöröses színt kapott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az öccse vígan fogócskázott apjával, aki a barackfa alsó ágaira felmászva próbálta megtanítani fiát a mászásra. A fiú feltette a legalsó ágra lábát, belekapaszkodott a felette levőbe és felhúzta magát. A másikat is átvetette ugyanazon a faágon, amelyiken a balt, és lógni kezdett csimpánz módjára az ágon. Próbálta feltenni a következő ágra két lábát, miután sikerült nagy kínok árán felülnie a legalsó ágra, de a jobb talpa megcsúszott, és hatalmas puffanással a fa alatt összegyűjtött levélkupacba huppant. Szülei gyorsan segítségére siettek, ám mikor az egyik leért a fáról, a másik pedig épp odaért, a fiú felugrott, és elkiáltotta magát: </div>
<div style="text-align: justify;">
– Elhittétek, mi? – nevetett, majd a megszeppent arcú szülőkre bámulva visszaeresztette magát a levélkupacra. A két felnőtt és nővére is megkönnyebbülten nézett a halomban eltűnő nyolc éves fekete hajú fiúra. Mind a hárman mosolyogva nyugtázták Matt épségét. Az akkor tizenhárom éves Heather lányuk is csatlakozott a fiú levéldobálózásához. A színes őszi levelek szálltak a levegőben mindenfele. Pár levél beleakadt a lány hosszú hajába. Viszont egy váratlan égi dörrenés minden jókedvet el söpört a piknik helyükről. A felhők gyorsan feketébe borultak, villámok cikáztak az égen. Összeszedtek mindent, amit hirtelen össze tudtak, majd gyors futásnak eredtek le a kis ösvényen. Elől futottak a gyerekek hátizsákkal a hátukon, mögöttük pedig a szüleik, egy-egy nagy pakkal a kezükben. Ahogy leértek a kis faházhoz a domb aljába, egyenesen mindenki berohant a szobájába és áramtalanítani kezdtek. Heather kihúzta a tvket, apja kint lekapcsolta a villanyórát. Anyja minden töltőn levő eszközt kihúzott és becsavarta őket egy ruhába, hogy még véletlenül se legyenek áram közelbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Itt nagy zuhé lesz gyerekek, gyertek ki a konyhába – utasította őket apjuk, ők pedig szófogadóan, heves szívdobogással helyet foglaltak az asztalnál. Szótlanul ültek mindannyian. A szél süvített kint, de eső még egy csepp sem esett. Mr. Weatherly kitolta maga alól a fa széket, és odasétált az ablakhoz. Ebben a pillanatban nagy, vörös gömbök kezdtek hullani az égből. Húsdarabok. Pladdia és a gyerekek nem láthatták, éppen egy újságot böngésztek mind a hárman. Paul kikerekedett szemekkel bámulta a hulló cafatokat. Mikor feleszmélt, gyorsan elhúzta a hófehér függönyt és csatlakozott a többi családtaghoz. Látszott rajta, hogy ideges. Pár percen belül odasétált az ablakhoz és elhúzta a függönyt. Minden csupa véres volt. A mező tele volt húscafatokkal. Végig nézett a tájon, majd kis idő múlva állatok tűntek fel az erdő szélén. Mivel nem voltak messze az erdőtől, ezért odabotorkált szinte észrevehetetlenül az ajtóhoz, majd rázárta. Vagyis rá zárta volna, ha a zár nem esett volna széjjel.<br />
<a name='more'></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Fejét megrázva visszacsukta az ajtót és a belül levő kampóval kiakasztotta az ajtót. Ideges volt, hátha azok az állatok be fogják törni az ajtót. </div>
<div style="text-align: justify;">
Fél óra múlva Heather furcsa zajokra lett figyelmes odakintről. Morgás és kaparás hangja szűrődött be a csupán csak beakasztott ajtón túl. Egy szürke nagy mancs bukkant fel az ajtó kis résén. Kapart. Körmeit vadul vagdosta az ajtóba, ami kisebb reccsenésekkel próbálta kint tartani a vadállatot. Mr. Weatherly halkan odasétált a függönyhöz és egy kis részen elhúzta azt, hogy éppen csak lássa, mi folyik odakint. Az ajtó és az ablak között három vérszomjas szürke fenevad csóválta farkát. Szájukból lógtak ki a friss húscafatok és nem hátráltak az ajtótól egy centit sem. Inkább erőteljesebben kezdte egyszerre kaparni az ajtót mind a három. Az apa ekkor vette csak észre, hogy egy lyukat próbálnak ásni az ajtó alá, hogy bejuthassanak a házba. Mrs. Weatherly próbálta nyugtatni a fiút, aki minden áron ki akart menni a házból. Viszont ahogy egyre hangosabban szólítgatta anyját, annál gyorsabban kezdtek a bundás húsevők kint kaparászni, s már majdnem sikerült bemászniuk. Nem volt menekvésük. A házon nincs hátsó ajtó, ahol ki lehetett volna surranni. Mind a négyen elveszetten álltak a házban a bejárat mögött. Heather öccsét átkarolva nyugtatgatta, próbálta vele elhitetni, hogy ez csak egy színjáték, majd arra kérte, játssza el, hogy ideges. Ez nem volt nehéz feladat számára, hisz minél feldúltabbak lettek szülei, ő is annál görcsösebben fogta fel a dolgokat. A lány, idegességtől remegve fogta meg apja kezét, aki mereven ámulta az épp már félig bent levő vadállatot. Az állat hatalmasat lökött magán, és egy hatalmas darab kitört az ajtóból, ahogy átcsusszant a nyáltól már sáros földön. Szerencséjük volt, könnyen bejutottak, hisz az ajtó mögött még egy méterrel is föld volt, csak utána borította a házat beton és fa egyaránt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Vicsorgott. Fogain látszottak a húsdarabok, és szinte egész fejéről csöpögött a vér. A gyönyörű, szelíd farkasok szeme kék, míg az övé vérben állt az éhségtől. Bordái szinte kilátszottak a bundája alól, ami szintén véres volt és egy nagyobb darabban fel volt szakadva a bőre. Ott már tényleg kilátszódott a bordája és mindenféle csontja, belső szervei. Míg a másik két állat be nem mászott, addig csak állt és morgott. Két társa már viszonylag jobban nézett ki, ők nem tocsogtak a hátukon végig folyó vértől, csak néhány karcolást szereztek. Viszont bűzből nem volt hiány abban a pillanatban a helyiségben. Pladdia fia szemét eltakarva nézte az állatokat, amint egyre közelebb kerülnek hozzájuk. Lányuk hangos sírásba kezdett. Félt. Olyan érzése támadt, mintha nem tudna menekülni. És innen már tényleg nem volt menekvése egyiküknek sem.”</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
*Pár nappal később*</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
– Ugye nincs semmi baj? – lökte oldalba elgondolkodott barátnőjét Drucilla a matekóra közepén. A tanár valami nyolcadikos tananyagról dumált, ami senkit sem érdekelt a lány osztályából. Kivétel Drucit, aki kitűnő matekos és minden órán szemrebbenés nélkül figyelte a tanárnőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Nem, dehogy. Nincsen – fordult felé kissé kábult fejjel. Barátnője jót mosolygott a már majdnem álomba szenderült lány fején, majd visszafordította tekintetét a tanárra és buzgó firkantásokkal jegyzetelni kezdett. Heather nem értette, minek ez a sok értelmetlen halandzsa dolog, amit itt tanulnak, hisz ezt soha nem fogják tőle megkérdezni sehol sem a világban. Ahogy azt sem értette, hogy a legjobb barátnője hogy felejthette el a születésnapját. Próbált nem erre gondolni a nap tovább részében, de nem nagy sikerrel. Valamilyen szinten, ott lent mélyen, a szíve sarkában bántotta a dolog. S amit nem szeretett volna, az az, hogy Bastian, Suada, Dis és Adrian észre vegyék rajta, hogy bántja valami. De a négy fiú is ugyan úgy elfelejtette, mint barátnője. Pedig azt hitte, legalább az ő tengerszemű Suadája emlékezni fog rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Órák után a két lány összeszedte minden cuccát, és gyorsan kiviharozva a suli ajtaján túlra, már rá is gyújtottak. Senki nem figyelte őket, ez volt a szerencséjük. Egy lélek sem volt az nap délután az utcán. Mikor Drucilláék házához értek, a lány előhúzott a zsebéből egy kis dobozt masnival a tetején, majd átnyújtotta barátnőjének.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Mivel március van, és történelmi napunk van. Vagyis megszülettél ezen a hideg, lucskos napon, nyolcadikán, ezért szeretném neked ezt átadni. Boldog tizenhetedik születésnapot életem – mondta és egy puszit nyomott a meglepett lány homlokára. Heather szorosan magához húzta a lányt és motyogott valami köszönöm félét, de még ő maga sem tudta igazán, hogy mit beszélt, annyira meglepődött. Szemei könnyben áztak, egy pár könnycsepp legördült orcáján, amit egy fekete sminkcsík követett. Szívéről hatalmas kő esett le. Megkönnyebbülés járta át az egész lányt, szinte látni lehetett rajta, hogy most már nincs semmi olyan dolog, ami elronthatná ezt a mai napját. Eleinte teljes meggyőződése volt, hogy elfelejtette a szülinapját, viszont kellemes csalódás érte. Nehézkesen, de kinyögött egy „köszönöm”-öt, majd ismét karjai közé vette barátnőjét, és most ő nyomott egy puszit a másik homlokára. Kibontotta a dobozt, és egy gyönyörű arany nyaklánc díszelgett benne. Ismét könnyes lett a szeme, mire barátnője megint megszólalt.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Ja, és ez még nem minden. Este hétkor ott fogunk állni előttetek, mond anyudnak, hogy átjössz hozzám, viszont csupa feketébe legyél! Lesz még egy meglepetés – kacsintott Heatherre, majd bemasírozott az ajtón, kedvenc számát énekelve. Heather arcáról addig nem lehetett levakarni a vigyort, amíg be nem lépett a házuk ajtaján. Minden egyes nap undorral lépett be abba a házba.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Hol voltál? – állt rögtön elé anyja, mihelyst elindult volna fel a lépcsőn, hogy felvigye a táskáját. A lány unottan pillantott anyjára.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Drucival sétáltunk. Tettünk egy kis kerülőt – forgatta meg mogyoróbarna szemeit. Elege volt abból, hogy folyton kérdezgetik, hol járt, mit csinált. Ma van a tizenhetedik születésnapja és nem is köszöntötték még fel, csak egyből lehordják.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Aha, oké. Akkor, ha végeztél fent, gyere majd le egy kicsit – vetett egy utolsó sunyi pillantást lánya felé, majd kisétált a konyhába. Mikor kiért Paullal összemosolyogtak, és a hűtő melletti nagy dobozra néztek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Eközben Heather felbaktatott a lépcsőn és bevágta táskáját szobájába. Ő maga pedig bevetette magát az ágyba. Előkapta telefonját és a facebook-ot kezdte böngészni. Nagyon ritkán lehet fent látni őt közösségi oldalakon aktív tagként, nem nagyon ragaszkodik az internethez. Gyorsan végig lapozott a főoldalon és le is tette a telefont asztalára. </div>
<div style="text-align: justify;">
Pár percen belül már a lépcső alján fordult el a konyhafelé.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Áh, hát itt van az én nagylányom! – figyelt fel Paul a csoszogó léptekre. Ő csak megforgatta a szemeit és fáradtan levágta magát a konyhával összecsatolt nappaliban az ablak alatt levő fotelbe. Anyja a hűtő felé fordulva motyogott valamit, de nem lehetett érteni tisztán. Egy ideig senki nem szólt semmit. Néma csend uralkodott az egész házban. Heather a kanapén ülve körmét rágta, jobb térdét felhúzva féloldalasan ült. Az óra kattogása és a lány köpködése törte csak meg a csendet. Hirtelen felállt, majd ugrándozva a lépcső felé vette az irányt, de anyja közbe szólt.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Hova-hova, kisasszony? – még nem beszéltem veled. A lány meghőkölt és visszatolatott a helyére. Apja jót mosolygott rajta. Örült, hogy lánya kinézete örömöt sugallt.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Akkor lökd, anya. Mondjuk, ha beszélni akartál volna velem, már meg tehetted volna mikor beléptem az ajtón, de mindegy – forgatta meg szemeit és visszahelyezkedett ugyanabba a pózba. Szülei egyszerre indultak meg a doboz felé, amit Heather eddig még észre sem vett. Nagy nehezen lekaparták róla a celluxot, amivel le volt ragasztva, hogy még véletlenül se tudjon kimászni az, ami benne van. Ahogy letépték az anyagot, hirtelen valami mocorogni kezdett a dobozban. Lányuk meglepetten követte a szülők minden egyes mozdulatát. Érdekes pillanatnak ígérkezett. Apja kiemelte azt a valamit a dobozból. Nem lehetett semmit látni belőle, mert direkt maga előtt tartotta.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Nos – kezdett bele anyja, aki eközben leült a lány mellé. – Arra gondoltunk… – innentől apja vette át a szót, és gyorsabb tempóra kapcsolt.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Szóval anyád oda akar kilyukadni, hogy tizenhét éves vagy, és gondoltuk elbánnál már Vele – azzal a lendülettel meg is fordult. Egy kiskutya volt a kezében. Németjuhász fajta, hatalmas fülekkel. Heather nem hitt a szemének. Kezeit szája elé kapta, szemei ismét könnybe lábadtak. Kiskora óta, egész pontosan hatodikos kora óta egy kiskutyára vágyott, és most végre megkapta tizenhetedik születésnapjára. Kimondhatatlanul boldog volt. Az örömkönnyek patakokban folytak orcáján, mikor átvette a kutyát. Egy piros masni lógott a nyakában és egy „Boldog Születésnapot, Heather!” felirat állt rajta dőlt, hófehér, aranyszélű betűkkel. A kis állat boldog ficánkolással helyezkedett kényelembe új gazdája kezében.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Azt hittem elfelejtettétek a szülinapom – mondta, majd visszaült a kanapéra és ölébe tette a kutyát.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Elfelejtettük, mint a házassági évfordulónkat. Drucilla kérdezte meg tőlem reggel, amíg te öltöztél, hogy mit kapsz születésnapodra. Ő tudta, hogy mi elfelejtettük. Megkértük, hogy ne szóljon, mert valami különlegeset fogunk neked venni. Olyat, amire már régóta vágytál. Rögtön leesett neki – mondta Pladdia és meg simogatta a kutya fejét. A lány mosolyogva, könnyes szemekkel nézte a kutyát pár percig.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Hex – mondta. – Mától a neved, Hex, mint megbűvölő.</div>
<div style="text-align: justify;">
Két órával később csengettek. Pladdia odasuhant az ajtóhoz és Drucillával meg a többiekkel találta szembe magát. Szépen betessékelte őket a lakásba és felkiáltott lányának, aki csak úgy trappolt lefele az emeletről teljesen fekete öltözékében. Kezében ott tartotta Hex-t, akinek a fülei a nagy sietségben össze-vissza lebegtek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
– Császtok! – ugrott le az utolsó két lépcsőfokról, majd eleresztette kutyáját. Barátai csak intettek neki mosolyogva.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Na, mehetünk? – kérdezte meg a már türelmetlennek látszó Bastian.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Mégis hova? – szólt közbe Mrs. Weatherly.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Ja, még nem volt időm mondani. El voltam foglalva – pillantott sunyin a farkával játszó, fetrengő kutyusra. – Valamit szervesztek nekem még a többiek, és hadd menjek el légyszi! – Anyja hosszas gondolkodás után végül belement. Hisz, nem tarthatja bent lányát örökre a házban. Ezt a döntést Heather egy arcra nyomott puszival köszönte meg. Még utoljára megsimogatta Hex-t is, majd elindultak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egy jó darabig csendben követte barátait. Mindenféle érzés kavargott benne ismét. Kíváncsi volt, hogy mit tartogatnak számára a srácok és Druci. De inkább egyszerűen most csak otthon szeretett volna lenni Hex-xel. Most az egyszer érezte úgy, hogy otthon akar lenni a szüleivel.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Megjöttünk – mondta egyszerre Suada és Adrian. Egy külvárosi részen voltak. A lány csak furcsán nézett maga elé a sötétségbe, hisz nem látott semmit sem.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Nyugi, nem megölni készülünk születésnapod alkalmából itt, az Isten háta mögött – veregette meg vállát egy kéz, ami aztán végigsimított az arcán. Bastian volt az. Bársonyos kezével megfogta Heather karját és maga után húzva bevezette őt egy híd alá, ami alatt egy kis folyó csordogált. A fiú elővett egy lámpát a zsebéből és lassan leszlalomozott a parton és segítséget nyújtva a meglepődött lánynak leemelte maga mellé. Óvatosan végig sétáltak mindannyian a patak szélén. Néha egy-egy erősebb széllökés miatt a csermelyből egy kisebb pocsolya folyt ki a lábukra, ami miatt gyorsan szedve lábukat próbáltak kikecmeregni a híd alatt levő beton sima felületére. Dis elővett a kabátja alól egy petróleumlámpát, meggyújtotta és ezzel egy kis fényt varázsolva a sötétségbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Amúgy mit is keresünk mi itt? – dőlt neki karba tett kézzel Heather a hideg betonnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Végre, erre vártunk – Suada szétnyitotta a hátitáskáját és kivett belőle egy rakat csörgő dobozt. Csak akkor vált jól láthatóvá, hogy graffiti festékéket vett elő, mikor mindenki rávilágított a lámpájával. Egyedül a vörös lány állt lámpa nélkül és szemeit törölgette. Nem, nem azért mert megint meghatódott. Hanem azért, mert por ment a szemébe. Drága barátnője pont felé tisztította le a falat, ahova felfogják fújni a festékeket.</div>
<div style="text-align: justify;">
Heather legszívesebben még mindig csak otthon lett volna. Nem nagyon tudott örülni ennek a graffitis dolognak. Viszont nem akarta megbántani a többieket, és hamis élvezettel firkantott fel néhány színes betűt a betonra. Mikor pont eltették a festékeket, és fotókat készítettek egyenként az eredményről, egy autó állt meg a híd előtt. Dis halkan kimászott a híd alól, hogy meglesse ki is akar a dolgukra törni. Ám azonnal vissza is kellett fordulnia, mert egy piros-kék villogó lámpát látott. Rendőrök. A fekete, oldalt lenyírt hajú srác sietve eloltotta a lámpát és megpróbálta nem túl hangosan tovább adni a híreket idegesnek látszó barátainak, akik rögtön levették a dolgokat. Lámpáikat kikapcsolva csendben odanyomták magukat a falhoz és vártak. Egy ajtócsapódás. Majd még egy ajtócsapódás és két lámpa villanása jelezte, hogy a járőrösök elindultak.</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/08889035257174394562noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-71583072710574787.post-21645347696524496172016-10-31T03:52:00.000-07:002017-01-14T09:25:53.633-08:00Prológus<div style="text-align: center;">
<i>Sziasztok!</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Rettentő nagy lelkesedéssel és sok-sok átjavítás után, végre megérkezett a LondON első bejegyzése, ami a Prológus lenne ez esetben. Kíváncsian várom a véleményeteket hozzászólásban. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Ui: Köszönetet mondanék drága bétámnak, Blood Redy-nek a sok segítségért és azért, amiért elviselte a rengeteg hülyeségemet. </i></div>
<div style="text-align: center;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: center;">
<i>xx</i></div>
<div style="text-align: center;">
<i>Rec Nicolette</i><br />
<i><br /></i></div>
<hr />
<br />
<div style="text-align: center;">
<h2>
<i><b> <span style="font-size: x-large;">Prológus</span></b></i></h2>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiO8hPXn7nZNnm3wcizBGKt0Q7TafmWlXmjT7W1Qzb8R-3IaoeM1q6uucSM3RQkY9sUTUUiRaoJ55uy0IDUzq6L7uQMMeOInJJ7hlqHzvWwbhnOtGyAyfYWz2z0_nZWUcEpDKRcAbE4Uc0/s1600/tumblr_n2my5dILty1sg711xo7_500.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="80" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiO8hPXn7nZNnm3wcizBGKt0Q7TafmWlXmjT7W1Qzb8R-3IaoeM1q6uucSM3RQkY9sUTUUiRaoJ55uy0IDUzq6L7uQMMeOInJJ7hlqHzvWwbhnOtGyAyfYWz2z0_nZWUcEpDKRcAbE4Uc0/s200/tumblr_n2my5dILty1sg711xo7_500.gif" width="200" /></a></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
„Csak a kezembe nyomták, én meg mit sem sejtve beleszívtam. Ahogy le akartam tüdőzni, megakadt a torkomban, és hangosan, szinte már fuldokolva köhögni kezdtem. Kivették a kezemből, Bastian pedig beleszívott egy hatalmasat, majd kifújta a füstöt. Én csak ültem a kövön, és még mindig köhögtem. Miután jobban lettem, Anthony odanyújtotta az ő cigijét.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Ebbe szívj bele, ez gyengébb – mondta, majd kezembe nyomta. Lassan számhoz emeltem, és beleszívtam egyet. Letüdőztem. Vártam pár másodpercet és kifújtam a kellemetlen szagú füstöt. A velem szemben álló lány, Drucilla nyújtotta a kezét, a cigiért, de ahelyett, hogy odaadtam volna, még beleszívtam párszor, és csak a végén hagytam neki egy keveset. Pár perc után a lány hatalmas füstgomolyagot fújt ki az orrán keresztül, pedig még csak most kezdte."</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Heather a megszokottnál később ért haza, úgy fél órával. Az utcán kellemesen langyosnak mondható szél fújdogált. Szülei már az ajtó előtt várták, hogy leszidják a lányt. Ahogy megpillantotta őket a köz sarkáról, lehajtotta fejét, és csak a fülében tomboló zenére koncentrált. Dúdolászik. Kedvenc zenéje szólt fülesében, a Candy Shop, az 50 Centtől, közben az előtte levő tócsákat kémlelte. Lomha és fáradt léptekkel közeledett lassan az elsötétülő házuk felé. Vörös haja kiengedve szállt mindenfelé a tavaszi esti szélben. Kabátját elöntötte a cigaretta bűzös szaga, de ő ezt nem érezte. Gondolkodott azon, hogy mi lesz, ha megérzik rajta. Szobafogságot fog kapni, hisz ő mindig is a jó gyerekek közé tartozott. Soha nem ütötték meg, soha nem volt büntetésben. Amint odaért a házukkal szembe, szemeit bocsánatkérően anyjára meresztette. Anyja mindig is nyugodt természetű volt, és most is annak nézett ki, de legbelül tombolt az idegességtől. Mindenféle érzés kavargott Heatherben. Félt. Még sosem késett otthonról. Apja íriszei dühöt és boldogságot árasztottak egyszerre. Egyrészt örült, hogy lánya épségben hazaért, másrészt dühös volt, hogy ennyit késett.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Hol a frászba voltál? – kérdezte apja mogorva, szigorú arccal. A lány nem válaszolt, csak lehajtott fejjel besétált a házba. Táskáját a lépcső mellé vágta, majd a fürdő felé vette az irányt, de Mr. Weatherly az útját állta. Hatalmasat szippantott a levegőbe. Homlokát ráncolta, majd figyelmeztető pillantásokat küldve felesége felé lehajolt lánya arcához és adott rá egy puszit. – Lehelj rám, kérlek. – A lány furcsán nézve, de engedve apja szavának, kifújta a már beszippantott levegőt egyenest apja orra felé. A férfi fintorogva húzta el fejét lányától. Megérezte rajta. </div>
<div style="text-align: justify;">
– Dohányzol, Heather? – kérdezte anyja egyszerre csalódott és meglepett hangnemben. A lány nem szólt semmit, csak lehajtotta fejét, mint aki nem csinált semmi rosszat, holott tudta, hogy büntetés fog rá várni. Nem tudta, mit mondjon. Minden érzés kiszaladt volna belőle, viszont nem engedhette, hogy megtörténjen.</div>
<div style="text-align: justify;">
– Persze, hogy szívja Pladdia, nem érzed? – mutatott kézfejével a már majdnem síró lányra Mr. Weatherly. – Bűzlik a dohány szagától! – A férfi beletúrt két centis hajába, és idegesen hátat fordított feleségének és a lányának. Dühös volt, szinte fel tudott volna robbanni. </div>
<div style="text-align: justify;">
– Menj fel szépen a szobádba, megbeszélem apáddal – mondta anyja, és elindult a konyha felé. Heather felkapta vállára a táskát, és felszaladt a lépcsőkön, egyenest a szobája felé véve szapora lépteit. Ahogy beért, táskáját ledobta a földre, az ajtót bevágta maga mögött, ő pedig hangos zokogásba kezdett lepedő módjára kiterülve az ágyán. Csak sírt és sírt. Tehetetlenül vergődött, és azon gondolkodott, hogy miért kellett megengednie magának, hogy rászokjon.</div>
<div style="text-align: justify;">
Eközben lent halk beszélgetésbe kezdett a két szülő. Néha-néha megemelték hangjaikat, hogy figyelmeztessék egymást, Heather-nek nem szabad meghallania a veszekedést. Negyed órán belül csillapodtak az indulatok lent a konyhában, és Heathernél is. A lány lepakolt íróasztaláról, kinyitotta az ablakot és felült az asztalra. Jobb lábát kilógatta a nyíláson, másik térdét pedig felhúzta maga elé és átkarolta. Töprengeni kezdett, hogy vajon felhívja-e barátait és beszámoljon a ma este történtekről, vagy pihentesse holnapig a dolgot, és mikor találkoznak, akkor elmondja nekik. Nehéz döntés volt, viszont végül abba maradt, hogy másnap közli velük. Hosszú, nagyanyjától kapott kötött, kék pulóverének ujja túllógott kézfején, ami kissé idegesítette. Feltűrte, és tovább bámulta az eget, melyen percről percre több csillag tűnt fel. Mindig is szerette a planétákat nézegetni éjjelente. Akármilyen helyzetben meg tudta nyugtatni a friss levegő és az égitestek látványa.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szülei a konyhában ültek szótlanul egymással szemben. Mrs. Weatherly egy újságot nézegetett, amit pár órája szedett ki a postaládájukból. Férje, Paul, pedig egy palacsinta utolsó falatjával vívódott. Hatalmasat nyelt, és az egész falat egy hosszú csúszással a gyomrában landolt. Megfogta az előtte levő csészébe kitöltött forró teát, és szürcsölni kezdte. Pladdia a körmeivel dobolt a pulton, majd hirtelen döntést hozva felpattant, és megindult felfele a lépcsőn. Lánya szobája előtt kicsit megtorpant. Néma csend áramlott ki az ajtón keresztül. Vett egy mély levegőt és kopogott. Egy. kettő... majd az lassan kinyílt előtte. Heather csapzott fejjel állt a bejárat előtt. Szemei vörösem izzottak a sírás miatt, arca kissé eltorzult. Nem merte magának bevallani, de meglepődött, hogy anyja állt az ajtóban. Valójában apjától várta a bocsánatkérő szavakat. Hátat fordított és visszasétált az ágyához, majd jól betakarózva a nyitott ablakon beáramló hideg ellen bámulta a szoba másik felében elhelyezett polcon levő plüss kutyát. Még apjától kapta kiskorában. </div>
<div style="text-align: justify;">
– Beszéltem vele - húzta maga alá a forgószéket, és lányára pillantott, viszont Heather még mindig az apjától kapott állatot bámulta. – Egy hét szobafogságot kapsz, ami holnaptól kezdődik. Apád azt hiszi, hogy ennyi idő alatt el fogod felejteni a cigarettát. Én is bízom benne. Bízom benned, Heather.</div>
<div style="text-align: justify;">
A nő felállt, visszatette helyére a széket, és kilépett a helyiségből.</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/08889035257174394562noreply@blogger.com4