I. - Első

Szép hétfői napot minden kedves ide tévedőnek!

Na jó, ez kicsit túlzás Nicolette, nem kell halandzsáznod.

Szóval kedves londONi akadámia diákjai.

(Igen, azért mondom ezt, mert a prológus kintléte alatt, szereztem három, azaz három rendszeres olvasót, akiknek rettenetesen hálás vagyok.) Már most tudtatok ösztönözni, hogy ilyen hamar elészüljön az első rész, szóval csapjunk is bele, jó olvasást!

Rec Nicolette

---

I. - Első

Mindenki álmodott már szépet. Egy álmot, amiben puha, térdig érő fűben piknikezik a szüleivel és testvéreivel. Ahol gondtalan minden, és nem öregszenek. Heather álma is így kezdődött…

„A lány törökülésben ült a leterített, kék és zöld színű pokrócon, egy lila színű virágot birizgálva. Hátközépig érő haját anyja fonta mögötte. Akkor még szép vörös volt, viszont mára már nagyjából bebarnult, és egy barnás vöröses színt kapott. 

Az öccse vígan fogócskázott apjával, aki a barackfa alsó ágaira felmászva próbálta megtanítani fiát a mászásra. A fiú feltette a legalsó ágra lábát, belekapaszkodott a felette levőbe és felhúzta magát. A másikat is átvetette ugyanazon a faágon, amelyiken a balt, és lógni kezdett csimpánz módjára az ágon. Próbálta feltenni a következő ágra két lábát, miután sikerült nagy kínok árán felülnie a legalsó ágra, de a jobb talpa megcsúszott, és hatalmas puffanással a fa alatt összegyűjtött levélkupacba huppant. Szülei gyorsan segítségére siettek, ám mikor az egyik leért a fáról, a másik pedig épp odaért, a fiú felugrott, és elkiáltotta magát: 

– Elhittétek, mi? – nevetett, majd a megszeppent arcú szülőkre bámulva visszaeresztette magát a levélkupacra. A két felnőtt és nővére is megkönnyebbülten nézett a halomban eltűnő nyolc éves fekete hajú fiúra. Mind a hárman mosolyogva nyugtázták Matt épségét. Az akkor tizenhárom éves Heather lányuk is csatlakozott a fiú levéldobálózásához. A színes őszi levelek szálltak a levegőben mindenfele. Pár levél beleakadt a lány hosszú hajába. Viszont egy váratlan égi dörrenés minden jókedvet el söpört a piknik helyükről. A felhők gyorsan feketébe borultak, villámok cikáztak az égen. Összeszedtek mindent, amit hirtelen össze tudtak, majd gyors futásnak eredtek le a kis ösvényen. Elől futottak a gyerekek hátizsákkal a hátukon, mögöttük pedig a szüleik, egy-egy nagy pakkal a kezükben. Ahogy leértek a kis faházhoz a domb aljába, egyenesen mindenki berohant a szobájába és áramtalanítani kezdtek. Heather kihúzta a tvket, apja kint lekapcsolta a villanyórát. Anyja minden töltőn levő eszközt kihúzott és becsavarta őket egy ruhába, hogy még véletlenül se legyenek áram közelbe.

– Itt nagy zuhé lesz gyerekek, gyertek ki a konyhába – utasította őket apjuk, ők pedig szófogadóan, heves szívdobogással helyet foglaltak az asztalnál. Szótlanul ültek mindannyian. A szél süvített kint, de eső még egy csepp sem esett. Mr. Weatherly kitolta maga alól a fa széket, és odasétált az ablakhoz. Ebben a pillanatban nagy, vörös gömbök kezdtek hullani az égből. Húsdarabok. Pladdia és a gyerekek nem láthatták, éppen egy újságot böngésztek mind a hárman. Paul kikerekedett szemekkel bámulta a hulló cafatokat. Mikor feleszmélt, gyorsan elhúzta a hófehér függönyt és csatlakozott a többi családtaghoz. Látszott rajta, hogy ideges. Pár percen belül odasétált az ablakhoz és elhúzta a függönyt. Minden csupa véres volt. A mező tele volt húscafatokkal. Végig nézett a tájon, majd kis idő múlva állatok tűntek fel az erdő szélén. Mivel nem voltak messze az erdőtől, ezért odabotorkált szinte észrevehetetlenül az ajtóhoz, majd rázárta. Vagyis rá zárta volna, ha a zár nem esett volna széjjel.

Prológus

Sziasztok!

Rettentő nagy lelkesedéssel és sok-sok átjavítás után, végre megérkezett a LondON első bejegyzése, ami a Prológus lenne ez esetben. Kíváncsian várom a véleményeteket hozzászólásban. 

Ui: Köszönetet mondanék drága bétámnak, Blood Redy-nek a sok segítségért és azért, amiért elviselte a rengeteg hülyeségemet. 

xx

Rec Nicolette

---

 Prológus

  „Csak a kezembe nyomták, én meg mit sem sejtve beleszívtam. Ahogy le akartam tüdőzni, megakadt a torkomban, és hangosan, szinte már fuldokolva köhögni kezdtem. Kivették a kezemből, Bastian pedig beleszívott egy hatalmasat, majd kifújta a füstöt. Én csak ültem a kövön, és még mindig köhögtem. Miután jobban lettem, Anthony odanyújtotta az ő cigijét.

  – Ebbe szívj bele, ez gyengébb – mondta, majd kezembe nyomta. Lassan számhoz emeltem, és beleszívtam egyet. Letüdőztem. Vártam pár másodpercet és kifújtam a kellemetlen szagú füstöt. A velem szemben álló lány, Drucilla nyújtotta a kezét, a cigiért, de ahelyett, hogy odaadtam volna, még beleszívtam párszor, és csak a végén hagytam neki egy keveset. Pár perc után a lány hatalmas füstgomolyagot fújt ki az orrán keresztül, pedig még csak most kezdte."

***

  Heather a megszokottnál később ért haza, úgy fél órával. Az utcán kellemesen langyosnak mondható szél fújdogált. Szülei már az ajtó előtt várták, hogy leszidják a lányt. Ahogy megpillantotta őket a köz sarkáról, lehajtotta fejét, és csak a fülében tomboló zenére koncentrált. Dúdolászik. Kedvenc zenéje szólt fülesében, a Candy Shop, az 50 Centtől, közben az előtte levő tócsákat kémlelte. Lomha és fáradt léptekkel közeledett lassan az elsötétülő házuk felé. Vörös haja kiengedve szállt mindenfelé a tavaszi esti szélben. Kabátját elöntötte a cigaretta bűzös szaga, de ő ezt nem érezte. Gondolkodott azon, hogy mi lesz, ha megérzik rajta. Szobafogságot fog kapni, hisz ő mindig is a jó gyerekek közé tartozott. Soha nem ütötték meg, soha nem volt büntetésben. Amint odaért a házukkal szembe, szemeit bocsánatkérően anyjára meresztette. Anyja mindig is nyugodt természetű volt, és most is annak nézett ki, de legbelül tombolt az idegességtől.  Mindenféle érzés kavargott Heatherben. Félt. Még sosem késett otthonról. Apja íriszei dühöt és boldogságot árasztottak egyszerre. Egyrészt örült, hogy lánya épségben hazaért, másrészt dühös volt, hogy ennyit késett.

  –  Hol a frászba voltál? – kérdezte apja mogorva, szigorú arccal. A lány nem válaszolt, csak lehajtott fejjel besétált a házba. Táskáját a lépcső mellé vágta, majd a fürdő felé vette az irányt, de Mr. Weatherly az útját állta. Hatalmasat szippantott a levegőbe. Homlokát ráncolta, majd figyelmeztető pillantásokat küldve felesége felé lehajolt lánya arcához és adott rá egy puszit. – Lehelj rám, kérlek. – A lány furcsán nézve, de engedve apja szavának, kifújta a már beszippantott levegőt egyenest apja orra felé.  A férfi fintorogva húzta el fejét lányától. Megérezte rajta. 

  – Dohányzol, Heather? – kérdezte anyja egyszerre csalódott és meglepett hangnemben. A lány nem szólt semmit, csak lehajtotta fejét, mint aki nem csinált semmi rosszat, holott tudta, hogy büntetés fog rá várni. Nem tudta, mit mondjon. Minden érzés kiszaladt volna belőle, viszont nem engedhette, hogy megtörténjen.

  – Persze, hogy szívja Pladdia, nem érzed? – mutatott kézfejével a már majdnem síró lányra Mr. Weatherly. – Bűzlik a dohány szagától! – A férfi beletúrt két centis hajába, és idegesen hátat fordított feleségének és a lányának. Dühös volt, szinte fel tudott volna robbanni. 

  – Menj fel szépen a szobádba, megbeszélem apáddal – mondta anyja, és elindult a konyha felé. Heather felkapta vállára a táskát, és felszaladt a lépcsőkön, egyenest a szobája felé véve szapora lépteit. Ahogy beért, táskáját ledobta a földre, az ajtót bevágta maga mögött, ő pedig hangos zokogásba kezdett lepedő módjára kiterülve az ágyán. Csak sírt és sírt. Tehetetlenül vergődött, és azon gondolkodott, hogy miért kellett megengednie magának, hogy rászokjon.

  Eközben lent halk beszélgetésbe kezdett a két szülő. Néha-néha megemelték hangjaikat, hogy figyelmeztessék egymást, Heather-nek nem szabad meghallania a veszekedést. Negyed órán belül csillapodtak az indulatok lent a konyhában, és Heathernél is. A lány lepakolt íróasztaláról, kinyitotta az ablakot és felült az asztalra. Jobb lábát kilógatta a nyíláson, másik térdét pedig felhúzta maga elé és átkarolta. Töprengeni kezdett, hogy vajon felhívja-e barátait és beszámoljon a ma este történtekről, vagy pihentesse holnapig a dolgot, és mikor találkoznak, akkor elmondja nekik. Nehéz döntés volt, viszont végül abba maradt, hogy másnap közli velük. Hosszú, nagyanyjától kapott kötött, kék pulóverének ujja túllógott kézfején, ami kissé idegesítette. Feltűrte, és tovább bámulta az eget, melyen percről percre több csillag tűnt fel. Mindig is szerette a planétákat nézegetni éjjelente. Akármilyen helyzetben meg tudta nyugtatni a friss levegő és az égitestek látványa.

  Szülei a konyhában ültek szótlanul egymással szemben. Mrs. Weatherly egy újságot nézegetett, amit pár órája szedett ki a postaládájukból. Férje, Paul, pedig egy palacsinta utolsó falatjával vívódott. Hatalmasat nyelt, és az egész falat egy hosszú csúszással a gyomrában landolt. Megfogta az előtte levő csészébe kitöltött forró teát, és szürcsölni kezdte. Pladdia a körmeivel dobolt a pulton, majd hirtelen döntést hozva felpattant, és megindult felfele a lépcsőn. Lánya szobája előtt kicsit megtorpant. Néma csend áramlott ki az ajtón keresztül. Vett egy mély levegőt és kopogott. Egy. kettő... majd az lassan kinyílt előtte. Heather csapzott fejjel állt a bejárat előtt. Szemei vörösem izzottak a sírás miatt, arca kissé eltorzult. Nem merte magának bevallani, de meglepődött, hogy anyja állt az ajtóban. Valójában apjától várta a bocsánatkérő szavakat. Hátat fordított és visszasétált az ágyához, majd jól betakarózva a nyitott ablakon beáramló hideg ellen bámulta a szoba másik felében elhelyezett polcon levő plüss kutyát. Még apjától kapta kiskorában. 

  – Beszéltem vele - húzta maga alá a forgószéket, és lányára pillantott, viszont Heather még mindig az apjától kapott állatot bámulta. – Egy hét szobafogságot kapsz, ami holnaptól kezdődik. Apád azt hiszi, hogy ennyi idő alatt el fogod felejteni a cigarettát. Én is bízom benne. Bízom benned, Heather.

  A nő felállt, visszatette helyére a széket, és kilépett a helyiségből.